Hogyan kedveskedhetsz szerelmes párodnak?
A Valentin-nap vagy Bálint-nap már Magyarországon is 1990 óta a szerelmesek napja, és év az évre egyre többen ünneplik. Ugyanakkor a szerelem mellett február 14-ét egyre többen tartják számon, mint a barátság és a szeretet ünnepét is. Mindenesetre talán ez a legkreatívabb ünnepünk, amire mindenki igyekszik egy igazán meglepő Valentin-napi ajándékkal készülni.
Jóllehet az egyik legújabb ünnepünkről beszélünk, az eredetéről ez már korántsem mondható el. Legelső említése ugyanis egészen a 3. századig vezethető vissza. A háborúktól terhes Rómában II. Claudius császár megtiltotta a nősülést, mivel szerinte az agglegények jobb harcosok voltak, mint azok, akik házasságban éltek. Egy Bálint nevű püspök azonban az élete kockáztatásával is összeadta titokban a szerelmeseket. Egyesek szerint innen az ünnep eredete.
Egy másik legenda szerint Szent Bálint Terni (Interamna) püspöke volt a 14. században, aki mártírhalált halt a hite miatt. Kivégzésére várva azonban a börtönben meggyógyított egy vak leányzót, akibe bele is szeretett. Február 14-én végezték ki és utolsó szavaival is a lány nevét suttogta. Mások tehát ide kötik a Valentin-nap megszületését, ami biztos, hogy csak évszázadokkal később az Amerikai Egyesült Államokból tért vissza Európába és így hazánkba is.
Valentin-napi ajándék
Valentin napi ajándék bármi lehet, egy szál virág, egy ajándékcsomag vagy éppen egy lánykérés. Ahogy mindennek, úgy a meglepetéseknek is megvan a divatja. A Valentin-nap az Amerikai Egyesült Államokból érkezett hozzánk, ahol például sokáig úgy ünnepeltek a párok, hogy a fiúk bálba vitték a lányokat és megtáncoltatták őket. Valentin-napra ötletek közül nem lehet kihagyni a virágot, illetőleg annak ajándékozását, sokan úgy tartják, hogy ez a szokás Németországban született meg az 1950-es években. Ma Magyarországon nincsen kialakult trend az ünneplésre, de kétségkívül a legnépszerűbbek a Valentin-napi virágköltemények. A Valentin-napi ötletek közül pedig egyre népszerűbb az ajándékcsomag küldés is.
Ajándékküldés Bálint-napra
Egyre nagyobb divat tehát a Valentin-napi ajándékküldés, főleg azoknál, akik nem tudnak február 14-én közösen ünnepelni, de mégis szeretnék megköszönteni egymást. A Meglepetésem ajándékküldő szolgálat bárkinek lehetővé teszi, hogy megajándékozza a szerelmét, még akkor is, ha történetesen egy másik földrészen is tartózkodsz. A választék hatalmas, így ár-érték arányban is mindenki meg fogja találni azt a Valentin napi ajándékboxot, amit küldeni szeretne a szerelmének. A választásnak csupán a képzelet, no meg a romantika szabhat határokat.
Valentin napra ötletek
A Valentin napi csokrok szebben beszélnek minden szónál, a Meglepetésem oldalán pedig különösen így van ez, hiszen az egyszerű, de romantikus csokroktól az igazi virágkölteményekig mindent megtalálsz. Akár régi korokat megidéző Valentin napi ajándék virágválogatásokat is találsz itt, amelyel a 19.század hangulatát idézi meg. Ha romantikus alkat vagy, akkor ezt bátran ajánljuk neked.
Persze kedveskedni nem csak virággal lehet, amit jól mutat az Édes vagy nekem ajándékválogatás is. Az elegáns ajándékdobozban szív alakú Szamos desszertmarcipán, áfonyás étcsokoládét és egy pihe-puha plüssmackót találsz, aminek valószínűleg minden lány örülni fog és akár egy életre szóló emlék is lehet.
Persze a Valentin napi ajándék nem csak a lányokról szól, a férfiakat is meglepik ezen a napon. A Meglepetésem számukra is sokféle ajándékválogatással készül. Ilyen például az egyszerűen Valentin névre keresztelt ajándékválogatás, amely könnyen fogja megdobogtatni a férfiak szívét Bálint napon, de bármilyen másik alkalomból is. Az összeállítás főszereplője egy Bailey’s Chocolat Luxe, így mindenekelőtt az édesszájú uraknak ajánljuk a csomagot. Az italt még kiegészíti Díszdobozos mandula, tejcsokoládés fahéjas bundában, Szamos desszertmarcipán szív és egy kiváló Szatmári szilvalekvár is.