Magyarországon ugyan nincs tengerpart, de itt van nekünk a Balaton, a Tisza és persze a Duna, mint csodálatos hajózási lehetőségek. Ez utóbbi a fővárossal párban járva ráadásul látványos kiruccanás lehet. Egy romantikus sétahajózásnak a Dunán ugyanis nincs párja, de sok más lehetőségünk is adódhat hajós programok terén.
Városnéző hajókázás
Budapest kétségtelenül Európa egyik legszebb városa, amit szerencsére ma már hajókirándulás keretében családdal, barátokkal is megtekinthetünk. A főváros látogatottságát jól szemlélteti, hogy a hatodik legnépszerűbb város a turisták körében és csak olyan nagyvárosok előzik, mint London, Párizs, Isztambul, Róma, vagy Barcelona. Ráadásul egy városnéző hajókázás során nem csak a látványosságokat vehetjük jobban szemügyre, hanem bizony akár ínycsiklandozó finomságokat is fogyaszthatunk.
Pizzával és sörrel hajókázva
Amennyiben családdal, vagy baráti összejövetel keretében tervezünk egy izgalmas programot, akkor arra ideális megoldás lehet, egy pizzázással, sörözéssel egybekötött hajókázás a Duna folyón. Egy ilyen jellegű kikapcsolódás baráti társaságoknak, vagy akár céges összejövetelek során is kiváló időtöltés lehet.
Koktélhajózás
Azoknak akik szeretnének kiszakadni a hétköznapok szürkeségéből egy kiváló program ötlet lehet a hajókázás néhány ínycsiklandozó koktél társaságában. Egy koktélozós sétahajókázás nem csak azoknak kínál kiváló programot, akik nem látták még a fővárost, hanem azoknak is, akik többször is látták, vagy akár ott is élnek, de egy teljesen új szemszögből szeretnék megismerni az ország szívét, baráti italozással egybekötve.
Vacsorahajózás a Dunán
A Duna természetesen a párok számára is sok lehetőséget tartogat a romantikázáshoz. Ezért érdemes az ilyen lehetőségeket is felmérnünk, ha valami különleges alkalomra, évfordulóra, esetleg eljegyzésre készülnénk, de egy „szimpla” romantikus vacsora is jó alkalmat kínálhat a hajókázáshoz.
Zongorahajó, vacsorával egybekötve
A romantikus sétahajózás a Dunán Budapesten kiváló lehetőséget nyújt akár első, akár sokadik randevúra, vagy évfordulós ünneplésre is. Ilyenkor érdemes élő zenével kísért városnéző hajókázást választani, egybekötve ínycsiklandozó ételcsodákkal.
Ezen a téren a zongoraestés fellépések szolgáltathatják a legromantikusabb atmoszférát, amire csak még ráerősíthet egy gyertyafényes vacsora, négyfogásos menüvel, előétellel, levessel, főétellel és desszerttel.
Természetesen ilyen estéknél van lehetőség csak italozással egybekötött műsort kérni, vagy épp könnyű vacsorát, de a 3, vagy épp 6 fogásos menü sem elképzelhetetlen. Így gyakorlatilag egy egész estés vacsora során élvezhetjük az esti fényekbe öltözött főváros és a Duna szépségét.
Operett és folklór a Duna vizén
A vacsorás hajókázás mellett mindenképp megfontolandó lehetőség lehet, hogy egy még nagyobb szabású hajós programon vegyünk részt operettel, folklór műsorral egybekötve. Az ínycsiklandozó vacsora, a zenés műsor profi táncosokkal kiegészülve még inkább felejthetetlen élményt adhat egy romantikus estéhez.
Összegezve
Egy dunai hajózás tehát rengeteg lehetőséget kínálhat számunkra. A baráti összejövetelektől kezdve ugyanis a romantikus vacsoráig mindenre találhatunk egy-egy jó programot. Éppen ezért mindenképpen megéri utána érdeklődni a lehetőségeknek ezen a téren.